Egy forró nyár Nizzában 3.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

Előzmények:
Egy forró nyár Nizzában 1.
Egy forró nyár Nizzában 2.

 

 

Egy forró nyár Nizzában 3.

 

 

  Elbeszélések sorozat (11.)

A divatfotózáson hamar túljutottunk a kötelező zökkenőkkel. A főnököm szabadságolt hétvégére. Javasolta, próbáljam meg a parton eladni a tavalyi eladatlan festményeim. Aztán hétfőtől elindulunk a természetfotó oktatásomra. Gondoltam, miért is ne…

A sétány elején telepedtem le, mint akkor. Az érdeklődők nem taposták egymás lábát a standom előtt. Szórakozottan skiccelgettem. Nem hittem a fülemnek… A közeli pad felől egy gitár hangja csendült fel, melyhez egy ismerős tenor is csatlakozott. Ő volt. A haja rövidebbre vágva simult a füléhez. De a kisfiús mosoly nem változott, melyet rám villantott. A napszemüveget leengedtem az orromon. Találkozott a pillantásunk. „Egek! Ez nekem dalol.”- cikázott át az agyamon. Érzelmek hullámai öntöttek el… Nem! Tornádóként söpört végig rajtam…

Legszívesebben a nyakába ugrottam volna. A csókjaimmal borítottam volna az arcát. Aztán kikapartam volna a szemét. A haját szálanként tépkedtem volna ki. Kéjjel. Kopaszra. Sírtam és nevettem volna egyszerre. Sok a volna… „De mit tegyek?” Lassan odalépdeltem hozzá:

-          -   Hello! Látom, nincs melód! Hol rejted a macskát?  És a szöszi csacskát?

-         -      Láttál a tévében, igaz? Azért az arcodon a grimasz. S vagy ilyen pimasz? 

Majd lehajtotta a fejét. Csendben hozzátette:

-         -    Rímelt! Ügyes vagy! S megérdemeltem a gúnyt. Nemcsak azért, amit veled tettem…

-      -    Láttalak! De nem örültem neki. Egyrészt, mert nem volt könnyű akkor sem, s most sem nézni az arcod. Az a rengeteg emlék… A gyógyuló sebeim felszakadtak… Másrészt, te többre lettél volna képes a tehetségkutatóban. Egyedül… Szóval elszúrtad a nagy lehetőséget… Kár…

Megfogta a kezem. S én engedtem. A szívem hevesebben vert. S ez nem stimmelt. Ha nem készülök szívrohamot kapni, akkor ez a pasi még mindig hatással van rám. Ez megrémített kissé. Hosszasan néztem az arcát. Olyan apró pici ráncokat vettem észre rajta, amik korábban nem voltak ott, s az eltelt idő sem indokolt. Szóval az elmúlt két évet megszenvedte. Ő is. Rajtam, szerencsére nem látszik. Nekem segítettek a szeretteim. Remek barátokra is tettem szert.

Kíváncsi lettem mi okozta a barázdáit. Mert sikertelenség egy tehetségkutatón nem elég indok e változásra… Leültünk a padra. S ő mesélt…

A szöszivel novemberben ismerkedett meg egy bárban. A hölgyike ott énekelt. Szép és csinos, remek alakkal, ezt magam is konstatáltam. Az a hang egy nizzai bárban kiváló, de a brit tehetségkutatóban, kevés… Az én exem lírai tenorja nem ellensúlyozhatta. Ezt meg is említettem azzal a kérdéssel egyetemben, ugyan miért vállalta fel a duót? Bár a válasz sejthető volt, csak abban bizonytalankodtam, őszinte feleletet hallok-e majd, vagy sem.

       -   Egyik szombaton karaoke estet rendeztek. Versenyként… S én nyertem meg. Akkor elegyedtünk szóba egymással. Az is igaz, a józanság éppen távol állt tőlem. Beszéltem a terveimről, hogy szerencsét próbálok Londonban. Ő lelkesedett. Szó szót követett… Megtetszett nekem. Te távol éltél… Belegabalyodtam…

        -   Persze ez a zanzásított verzió, nemde? 
  -         Hidd el, nem érdemel több szót!

      -    Csalódtál benne, mert a tv szereplésetek után lelépett. S megértetted, csak kihasznált téged. Azért kötött magához, hogy érvényesüljön általad. Mikor ez nem sikerült, otthagyott. Fájt? Akkor tudod, mit éltem át én is…

Néma bólintás volt a válasz. Hosszasan néztem rá. Érdekes pillanat volt. Megszűnt a körülöttünk lévő világ. Nem érzékeltük a napsütést, a simogató meleget, a lágy szellőt, a vakító kék tengert, a körülöttünk nyüzsgő embereket.

        -    S azután? – kérdeztem.

        -       Vergődtem. Ráébredtem, nem vagyok annyira nyerő, mint gondoltam. Nemcsak ő húzott le. Találkoztam nagyon tehetséges énekesekkel. Be kellett látnom, sokkal jobb torkú emberek jelentkeztek csak arra az egyetlen versenyre, mint amilyennel engem áldott meg az ég. Aztán a lányok…

       -       Mi volt a baj?

       -   Egyik sem te voltál…

    Feltöltő:donkhtfan

Kezébe vette a gitárját. S elénekelte nekem ezt a dalt. Sírtam és nevettem. Sírtam a meghatottságtól, a feltörő érzelmektől. Nevettem, mert eredetileg a dalt egy nő énekelte, s furcsa volt hallani ezt az ő hangján… Nem vettem észre, hány ember vett körül minket. Csak a dal végén felharsanó taps ébresztett rá, nem vagyunk kettesben. Megcsókoltam. S adtam neki egy esélyt. Nem, nem omlottam a karjaiba rögtön…

Délelőttönként fotózni jártam a mesteremmel. A régi-új barátom besegített a családja vállalkozásában. A délután és az este a miénk volt. Később fényderült az összeesküvésre is. Ő korábban megkeresett volna már, de a családom ellenállásába ütközött. Féltettek az újabb csalódástól. Később a mesteremnek könyörgött, tegye lehetővé a találkozást. Az ő ötlete volt a spontán találka a nizzai tengerparton. Ott, ahol minden elkezdődött. Ezért nem felelt meg más helyszín a természetfotó oktatásomhoz…

Nyár vége felé egyik este átautóztunk Monacoba.  Az államba. Most azonban Monte Carloban kötöttünk ki. A Casino előtti téren a pálmák és a szökőkutak környezetében ültünk egy padon. Átölelt.

-      

            -    Látod ezt a pompát, e luxust, s gazdagságot? Nos, ezt sosem adhatom neked. De ezt a kis gyűrűt a szívemmel, igen. Elfogadod? Leszel a feleségem?

     S én akkorát sikítottam örömömbe, hogy egy pillanatra minden szem ránk szegeződött. Az ujjamra   húzta a gyűrűt. S igent rebegtem… A nyakába ugrottam. Hosszasan csókolóztunk. Ez nem volt egy produkció, mégis megtapsoltak minket…

   Ha elolvastad az írásom,

   Egyáltalán nem bánom,

   Ha írsz róla néhány szót,

   S elmondod, hogy mit gondolsz.

   Remélem, ellátogatsz ide újra!

   S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

   Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!