Szerelmem: Monaco 1.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.


Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

Szerelmem: Monaco 1.

 

  Leírások sorozat (6.)

Nem, ez a blogbejegyzés nem egy szerelmi történet lesz. Elmesélem Nektek, hogyan szerettem meg ezt a törpeállamot az első látogatásomkor…

1996-ban történt, mikor nem volt még kamerám, a fényképezőgépem filmmel működött, s éppen túléltem egy olyan periódust, amiről nem gondoltam, hogy hosszútávon túlélhető lesz számomra. Ez utóbbit megünneplendő, - tudni illik, hogy sikerült, - fizettem be egy spanyolországi tengerparti nyaralásra.

Egész napos + 1 éjszakai utazás után megérkeztünk reggel Nizzába. Az ottani időtöltés nem képezi e leírás részét. Estefelé visszafelé indultunk a tengerparti úton Monacoba. A nap lebukóban, így a tenger sem tűnt olyan hihetetlen kéknek. Kapott egy kis enyhe narancsos, rózsaszín árnyalatot.

Egy hatalmas földalatti parkolóban álltunk meg a járművünkkel. Természetesen a kiszállás után a mosdót támadtuk meg. Mire a szabadba értünk, már sötét volt. A kivilágított Óceánográfiai Múzeumot pillantottuk meg. Olvastam, ennek a tengerkutatási múzeumnak volt az igazgatója valamikor Jacques-Yves Cousteau, akit gyermekkorom búvárfilmjeiből ismertem. A múzeumban hatalmas akváriumban halak és mindenféle tengeri herkentyűk élnek. Vágyakozón néztem az épületre, s az előtte lévő sárga tengeralattjáróra, mert a nyitvatartási idő az éjszakára nem terjedt ki.

Az idegenvezető nyomába eredtünk. Néhány perces séta után megérkeztünk egy halvány narancsszínben úszó neoromán templomhoz. Egyetlen szó jutott eszembe: ékszerdoboz. Ebben a katedrálisban nyugszanak a hercegség néhai uralkodói. S hajdani kedvenc színésznőm is, ki később monacoi hercegné lett: Grace Kelly.  (Ebben a templomban alussza örök álmát, ahol a herceg felesége lett anno.)

 Grace Kelly és III Rainier Monaco hercege

(esküvői kép)

Álltunk a pálmafák alatt, s ekkor már megfogalmazódott bennem a vágy: ide el kell jönnöm még egyszer. De nappal…

Tudtam, nem érdemes fotózni. A filmen a vaku villanása is gyertyafénnyel egyenértékű az épület méreteit figyelembe véve, és a távolságot, hogy az egész épület rajta legyen a képen. A katedrális mellett haladtunk el szűk, hangulatos utcácskákon. Apró üzletek bújtak meg a házak földszinti részein, melyek többnyire zárva voltak. Egy árkádos épület alatt haladtunk át, és megérkeztünk a térre, melynek szemközti oldalán állt a palota a tér teljes szélességében.

Tudtam, hogy egy szikla tetején állunk. Tehát, ha elmegyünk a mellvédhez, akkor valószínűleg csodás kilátásban lesz részünk. Mindkét oldalon.  Elindultunk az ágyúk irányába. Alant volt Fontvieille kikötője és az új városrész. Halk moraj hallatszott fel: beszélgetés, nevetés, zene, motorzúgás keveréke. A házakat csak sejteni lehet az ablakokon kiszűrődő világítás nyomán. Az apró öbölben yachtok ringtak a vízen. Világításuk visszatükröződött az öböl vizén narancsszínű remegő köröket rajzolva arra.

Lefényképezkedtünk az ágyúk mellett. Reménykedtünk, valami látszik a képen. Be kell vallanom elég szánalmas próbálkozás lett. Lefotóztuk az öblöt is, de mint várható volt, a kép teljesen sötét lett. A címe lehetett volna: „Monaco éjjel”, de lehetett volna: „ A Góbi sivatag éjjel”. Egyformán hihető lett volna.

Átsétáltunk a szikla másik oldalára. A palota előtt az őr úgy állt, mintha bábu lett volna fehér egyenruhába felöltöztetve, s nem egy élő ember. A vár egyik tornyán lengett a hercegség zászlaja, tehát Rainier herceg otthon tartózkodott…

A mellvéden keresztül lepillantottunk a monacoi kikötőre… Elállt a lélegzetünk… Mint karácsonykor… Az öböl körbe kivilágítva. Narancsszínű reflekció itt sem marat el. A mólóknál a kikötött hatalmas yachtok, vitorlások ringtak a vízen. Teljes díszkivilágításban. A tekintetet az egyik háromárbocos vitorlás vonzotta magához. Az árbocokra izzósort rögzítettek, sőt izzósor kötötte össze az árbocokat is lágy hullámként. Ilyet az előtt sohasem láttam. Az a pompa és csillogás!!!

Illusztráció a monacoi kikötőről

A fényeknél maradva az autók reflektorai is jelezték az út merre kanyarodik, és öleli körül a kikötőt. Éttermek sorakoztak egymás mellett. S érezni véltem a grillen sülő hús illatát is. A dombra kúszó épületeket, köztük néhány toronyházat, a kivilágított ablakok árulták el.

És a zaj, mely felszűrődött, mint a szikla túloldalán. Csak sokkal hangosabban. A többféle zene, az autó motorjainak zümmögése. Egy teleszkóppal közelebbről is megtekinthettük volna a kikötő, s az öböl pompáját, de mi úgy döntöttünk, inkább leereszkedünk a széles lépcsősoron, és saját szemünkkel nézzük meg azt. Annál is inkább, hisz egy színes fényfüzér jelezte a Kaszinó Monte Carlo tetejét, mit a filmekből már jól ismertünk. A kaszinót mindenképpen látni szerettük volna, ha már eljuthattunk idáig…

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!

 

Rinya és a szörny, meg a lángok

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

 

Rinya és a szörny, meg a lángok

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója  (23.)

A Vörös azt mondta, revideálnom kell az álláspontomat az öltözködés tekintetében, mert nemcsak olyan nagyszőrű kutyusok vannak, mint én, hanem léteznek olyanok is, akiket a szőrük a fagyos télen nem véd meg a hidegtől.

Tudjátok a Vörös szokott ilyeneket mondani… Revideálni… Ti tudjátok mit jelent? Hát én nem tudtam. Azt jelenti: felülvizsgálni… Mondtam is neki: „ Ember, én egy kiskutya vagyok még! Miből gondolod, hogy értem ezeket a cifra szavakat, mikor most ismerkedem a világgal? ” Azt felelte, érezzem magam kitüntetve, hogy annyira emberszámba vesz, hogy időnként megfeledkezik erről. Száz szónak is egy a vége, ha a kutyus érdekeit szolgálják a ruhák, és nem a gazdik öröme a cél, akkor az öltözködés rendben van.

A vihar néhány napos lehűlést is hozott. A Gazdi is fázott, és minket sem mert megfürdetni. Én ezt speciel egyáltalán nem bántam. Egy kis kosz a kutyus szőrében, nem zavar minket. Nem vagyunk macskák. Mi nem nyalogatjuk a bundánkat reggeltől estig. Sajnos a Gazdi nem így gondolta. Szerinte, ha a bundánk nem ragyog, akkor a házban szórjuk szét a koszt. Azt meg neki kell takarítania. Köztünk szólva nem lelkesedik ezért a tevékenységért.

Pici korunktól kezdve a Gazdi egy nyeles rojttömeggel takarított, melyet mopnak nevezett. Ezt húzogatta maga előtt. S ettől lett állítólag a tisztaság. Hát én nem láttam azt a nagy különbséget. Az viszont tény, hogy a mop a sárga tócsáinkat, melyet mi keletkeztettünk, azt eltüntette. Miért mondom ezt most el? Mert a szőrünkből kipotyogó koszt, ami állítólag anyagát tekintve főként homok, nem ezzel a moppal próbálta eltüntetni.

Elővett a lépcsőfeljáró alól egy tárgyat, melynek az egyik végét bedugta oda, amit nem szabad lepisilni, mert nem ő üt meg bennünket, hanem az áram. A másik vége egy cső volt széles fejjel. A kettő között meg egy tartály helyezkedett el, mely hasonlított a szemetes edényhez.

Leültem. Kíváncsi lettem, mi lesz ebből… S akkor felmordult egy hang. S a szörny életre kelt. Tekerőzött egyet és iszonyú hangosan morogni kezdett. Frászt kaptam. Hátra ugrottam, Majd vad ugatás közepette úgy gondoltam, megvédem magam. Visszatámadtam. Felpillantottam, s megláttam a Gazdi húzogatja oda-vissza. A mellső lábacskáim közé szaladt az, az izé. Ettől nagyon begurultam. Elkaptam. Lefogtam. S meg akartam harapni. Reméltem, a Gazdi megdicséri a bátorságomat. Sajnos, nem ez történt.

·        

 -     -  Rinya! Te bolond! Hagyd békén a pórszívót! Ha már takarítanom kell miattad megint, legalább ne akadályozz! Menj már el innen! – majd a NagyKékhez szólt. – Eddig mindig akkor pórszívóztam, mikor sétálni voltatok. Azt hittem meghúzza magát a sarokban az ijedtségtől. Erre nem számítottam, hogy nekimegy.

A NagyKék pórázt tett rám s elrángatott az utcára. Mikor már a Gazdi nem látott bennünket, megvakarta a fülem tövét, megpaskolt.

·          -  Derék, bátor kutyus vagy, Rinya! Örülök, hogy nem anyámasszony katonája vagy!

Nem tudom, mi az, az anyámasszony katonája, de úgy hangzott, mint egy dicséret. Mármint, hogy nem vagyok az.

Amikor nem tetszik a Gazdinak valami, - történetesen most épp a hideg - akkor azt nem hagyja annyiban. Most is így történt. A kazánt újraindítani kár lett volna.  (Ezt ő állította.) S ekkor kiderült, a kanapé melletti bordó álló csempehegynek, nemcsak annyi a funkciója, hogy a karácsonyfa háttereként szolgáljon… Van neve is. Kandallónak hívják. Fát raknak bele. Meggyújtják. Vörös, narancs, sárga színben világít, mint ünnepkor a gyertyák az asztalon.

Nem értettem, a Gazdi, ha fázik, miért csinál hangulatvilágítást. Közelről akartam látni a NagyKék ügyködését. De rám ripakodott, menjek onnét. Ha olvassátok a bejegyzéseimet, akkor sejthetitek, nem fogadtam szót neki. Mindig, amikor valami érdekes történik, vagy valami újat figyelhetnék meg, azt sosem szabad. Miért van ez?  Odanyomakodtam. Csak így tanulhat a kiskutya!

Hát tanultam is. Ugyanis ezeknek a lángoknak nemcsak fényük volt, hanem olyan forróság csapott meg, mint a konyhában, amikor a sütőben akartam utánanézni az ínycsiklandó husi illatának. Hátrahőköltem. Au! Au! Hát a sütőben nem voltak lángok! Hogy van ez?

A gyertya ugyanilyen távolságból, nem okozott fájdalmat, igaz annak a lángja jóval kisebb volt. Ezek szerint számít a méret. Kis kóválygó fény a gyertya tetején, kis hő. Nagy kóválygó fény a kandallóban nagy hő.  Szóval a Gazdi nem hangulatvilágítást akart, hanem a lángok melegét…

A tanúság a következő:

• ·         Az emberek sem egyformán reagálnak ugyanarra a dologra. Az egyiket bosszantja, a másikat örömmel tölti el egy adott cselekedet.

• ·         Más esetben célszerű szót fogadni, mert mint láttátok, ha nincs elég tudásunk egy dologról, pórul járhatunk…
  
  
  
  
  
  
  
  
  Ha elolvastad az írásom,
  Egyáltalán nem bánom,
  Ha írsz róla néhány szót,
  S elmondod, hogy mit gondolsz.
  
  Remélem, ellátogatsz ide újra!
  S nem kell a fejem ereszteni a búnak!
  Ne távozz haragosan!
  Viszlát itt! Hamarosan!