Szerelmem: Monaco 1.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.


Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

Szerelmem: Monaco 1.

 

  Leírások sorozat (6.)

Nem, ez a blogbejegyzés nem egy szerelmi történet lesz. Elmesélem Nektek, hogyan szerettem meg ezt a törpeállamot az első látogatásomkor…

1996-ban történt, mikor nem volt még kamerám, a fényképezőgépem filmmel működött, s éppen túléltem egy olyan periódust, amiről nem gondoltam, hogy hosszútávon túlélhető lesz számomra. Ez utóbbit megünneplendő, - tudni illik, hogy sikerült, - fizettem be egy spanyolországi tengerparti nyaralásra.

Egész napos + 1 éjszakai utazás után megérkeztünk reggel Nizzába. Az ottani időtöltés nem képezi e leírás részét. Estefelé visszafelé indultunk a tengerparti úton Monacoba. A nap lebukóban, így a tenger sem tűnt olyan hihetetlen kéknek. Kapott egy kis enyhe narancsos, rózsaszín árnyalatot.

Egy hatalmas földalatti parkolóban álltunk meg a járművünkkel. Természetesen a kiszállás után a mosdót támadtuk meg. Mire a szabadba értünk, már sötét volt. A kivilágított Óceánográfiai Múzeumot pillantottuk meg. Olvastam, ennek a tengerkutatási múzeumnak volt az igazgatója valamikor Jacques-Yves Cousteau, akit gyermekkorom búvárfilmjeiből ismertem. A múzeumban hatalmas akváriumban halak és mindenféle tengeri herkentyűk élnek. Vágyakozón néztem az épületre, s az előtte lévő sárga tengeralattjáróra, mert a nyitvatartási idő az éjszakára nem terjedt ki.

Az idegenvezető nyomába eredtünk. Néhány perces séta után megérkeztünk egy halvány narancsszínben úszó neoromán templomhoz. Egyetlen szó jutott eszembe: ékszerdoboz. Ebben a katedrálisban nyugszanak a hercegség néhai uralkodói. S hajdani kedvenc színésznőm is, ki később monacoi hercegné lett: Grace Kelly.  (Ebben a templomban alussza örök álmát, ahol a herceg felesége lett anno.)

 Grace Kelly és III Rainier Monaco hercege

(esküvői kép)

Álltunk a pálmafák alatt, s ekkor már megfogalmazódott bennem a vágy: ide el kell jönnöm még egyszer. De nappal…

Tudtam, nem érdemes fotózni. A filmen a vaku villanása is gyertyafénnyel egyenértékű az épület méreteit figyelembe véve, és a távolságot, hogy az egész épület rajta legyen a képen. A katedrális mellett haladtunk el szűk, hangulatos utcácskákon. Apró üzletek bújtak meg a házak földszinti részein, melyek többnyire zárva voltak. Egy árkádos épület alatt haladtunk át, és megérkeztünk a térre, melynek szemközti oldalán állt a palota a tér teljes szélességében.

Tudtam, hogy egy szikla tetején állunk. Tehát, ha elmegyünk a mellvédhez, akkor valószínűleg csodás kilátásban lesz részünk. Mindkét oldalon.  Elindultunk az ágyúk irányába. Alant volt Fontvieille kikötője és az új városrész. Halk moraj hallatszott fel: beszélgetés, nevetés, zene, motorzúgás keveréke. A házakat csak sejteni lehet az ablakokon kiszűrődő világítás nyomán. Az apró öbölben yachtok ringtak a vízen. Világításuk visszatükröződött az öböl vizén narancsszínű remegő köröket rajzolva arra.

Lefényképezkedtünk az ágyúk mellett. Reménykedtünk, valami látszik a képen. Be kell vallanom elég szánalmas próbálkozás lett. Lefotóztuk az öblöt is, de mint várható volt, a kép teljesen sötét lett. A címe lehetett volna: „Monaco éjjel”, de lehetett volna: „ A Góbi sivatag éjjel”. Egyformán hihető lett volna.

Átsétáltunk a szikla másik oldalára. A palota előtt az őr úgy állt, mintha bábu lett volna fehér egyenruhába felöltöztetve, s nem egy élő ember. A vár egyik tornyán lengett a hercegség zászlaja, tehát Rainier herceg otthon tartózkodott…

A mellvéden keresztül lepillantottunk a monacoi kikötőre… Elállt a lélegzetünk… Mint karácsonykor… Az öböl körbe kivilágítva. Narancsszínű reflekció itt sem marat el. A mólóknál a kikötött hatalmas yachtok, vitorlások ringtak a vízen. Teljes díszkivilágításban. A tekintetet az egyik háromárbocos vitorlás vonzotta magához. Az árbocokra izzósort rögzítettek, sőt izzósor kötötte össze az árbocokat is lágy hullámként. Ilyet az előtt sohasem láttam. Az a pompa és csillogás!!!

Illusztráció a monacoi kikötőről

A fényeknél maradva az autók reflektorai is jelezték az út merre kanyarodik, és öleli körül a kikötőt. Éttermek sorakoztak egymás mellett. S érezni véltem a grillen sülő hús illatát is. A dombra kúszó épületeket, köztük néhány toronyházat, a kivilágított ablakok árulták el.

És a zaj, mely felszűrődött, mint a szikla túloldalán. Csak sokkal hangosabban. A többféle zene, az autó motorjainak zümmögése. Egy teleszkóppal közelebbről is megtekinthettük volna a kikötő, s az öböl pompáját, de mi úgy döntöttünk, inkább leereszkedünk a széles lépcsősoron, és saját szemünkkel nézzük meg azt. Annál is inkább, hisz egy színes fényfüzér jelezte a Kaszinó Monte Carlo tetejét, mit a filmekből már jól ismertünk. A kaszinót mindenképpen látni szerettük volna, ha már eljuthattunk idáig…

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!