Rinya megismeri a vizet!

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Rinya megismeri a vizet!

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója (4.)

 

 Hát ez meg miféle cím? Tudom én mire való a víz! A vizet meg kell inni. Főleg miután anya nem volt hajlandó szopiztatni bennünket, mert állítólag már nagyok vagyunk ahhoz, hogy ő tápláljon bennünket. Meg állítólag az éles fogacskáink már fájdalmat okoznak neki.  Azt mondta:

- Ez már a Gazdi feladata, hogy etessen titeket. A Gazdi finom tápot vesz nektek, azt kell ennetek!

Hát megkóstoltuk! Képzeljétek, jóízű volt! Aztán a Gazdi  elébünk tett egy kis tálka szintelen folyadékot. Jól esett a táp után! Nos ez volt a víz! Tehát a víz ivásra való!

Aztán később kiderült nem csak arra használják az emberek sem. Képzeljétek felcipeltek az emeletre oda, ahol  én addig sohasem jártam. Egy meredek izén lépegetett a Gazdi felfelé, amit lépcsőnek hívott. Bevittek egy kis helyiségbe, mely ugyanolyan burkolattal bírt, mint odalent minden. Csúszott, ha futkároztunk rajta , de ennek a színét sötétebbnek láttam. 

S ott volt még egy rövid lépcső. Gondoltam, megmutatom a Gazdinak, nem kell felkapnia a földről és vinnie. Fel tudok én is ugrani rá! S újra, s újra! Nem nagy cucc! S egyszer csak elfogytak a fokok, s én lendülettől beleestem egy fehér szakadékba, amiből nem tudtam kimászni. A Gazdi nevetve jegyezte meg!

- Rinyuska, pont jó helyre kerültél! Most megfürdetlek a kádban!

S megnyitotta a csapot, amit már ismertem lentről! A tappancsom tisztára olyan lett, mint mikor bepisiltem. Akkor nem győzte letörölni rólam, most meg ő maga önti rám! De babrált valamit, s egy csövön keresztül több sugárban dőlt rám a langyos víz. A sikítófrászt hozta rám! El kezdtem ordítani! Anya lent valószínűleg tudta mi történik velem, de nem jött segíteni. Szabadulni akartam, de nem bírtam kimászni szorult helyzetemből. S akkor valami sűrű folyadékot kent szét a testemen a Gazdi. Még jobban üvöltöttem.

- Rinya, fejezd be a hisztit! Tudom, hogy nem fáj, nem csíp, s nem túl meleg!!!

A sűrű folyadék volt a sampon. Aztán jött még a balzsam… Már az ordításba is elfáradtam… Aztán egyszer csak a Gazdi kiemelt a kádból. Belecsavart egy kellemesen meleg bolyhos rongyba, amit törölközőnek nevezett, s levitt a megszokott helyemre. Betett a ketrecbe. Majd megfagytam, bár vagy 26 fok volt a lakásban. Állítólag pont miattam. Aztán Gazdi bekapcsolt valami akármit, ami meleg levegőt fújt rám. A hangja ismerős volt. A nénéim és anya is feküdt már a ketrecben ezt a ”zenét” hallgatva. Ők hogy nem féltek tőle? Várjunk egy kicsit… Nem is olyan rossz!

Nem tudom mennyi idő telt el így, mert valószínűleg elaludtam. Gazdi kiszedett a ketrecből. Megdörzsölt, s feltett az asztalra, amit a fotózásokról már jól ismertem. Ennek tényleg elment az esze, ha azt hiszi, hogy most pózolni fogok neki! Hát nem is azt akarta… 

Egy hangos vacakot irányzott felém, ami forró levegőt fújt rám nagy erővel.  Ezt a hangot is hallottam korábbról, de halálra váltam. Mi a fene üvölt abban az izében ilyen hangosan!  Láttam, a Gazdi ezt a fegyvert már néhányszor maga ellen is fordította, amitől a szőr a fején felborzolódott, -neki csak ott van- s amitől úgy nézett ki, mint egy dühöngő őrült. Le akartam ugrani újra és újra, de ő nem engedte. Aztán végre csend lett. 

Elengedtek, s én rohantam Anyához szopizni, mert egy ilyen tortúra után egy kiskutyának igen is kell még egy kis anyai támogatás…  

Meg kellett tanulnom, hogy a víznek több funkciója van. Meg lehet inni, s fürdeni is lehet benne. Ez utóbbinak semmi értelmét nem láttam.

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

 

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!

Lótusz Fesztivál Szegeden

 

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Lótusz Fesztivál Szegeden

  Leírások sorozat (3.)

Tavaly október végén jártam a Szegedi Füvészkertben fényképezni az őszi fákat. Elsétáltam a lótuszvirágos tó mellett is.  Akkor azonban már egy árva virág sem pompázott benne. Mikor idén nyáron olvastam róla, hogy a botanikus kert egy 2 napos rendezvényt szervez a lótusz virágzásának kapcsán, bemutatva nem csak e gyönyörű növényt, hanem ízelítőt is adnak az ázsiai kultúrából, filozófiából is; akkor elhatároztam, ellátogatok ismét oda.

A szombati napot választottam. Ez utólag nem volt rossz döntés, mert másnap délután a vihar valószínűleg néhány programot  lemondatott a szervezőkkel. Az már kevésbé volt jó ötlet, hogy autóval mentem oda. A parkolót nem ekkora közönséghez méretezték…

 

Szegeden van Közép–Európa legnagyobb lótusz populációja. A tavat teljesen beborították a hatalmas levelű rózsaszín virágok. Be kell vallanom, meglepett a vízből kinövő 1 – 1,5 méter magas száron ringatózó tenyérnyi szirmokkal  rendelkező  növény. Nem sejtettem, hogy ekkorára megnőhetnek…

  

A hangszórókból, ha éppen nem közlemények hangzottak el, autentikus zene szólt.  A hangulatot fokozták az esztétikusan elhelyezett tárgyak, melyekről  vagy India, vagy éppen Kína jutott az ember eszébe. 

A gyerekek tanulhattak mandala festést, vagy lótuszvirág készítést krepp papírból, vagy „szenvedhették el”  az arcfestést.

A felnőtteknek is megmutatták, hogyan lehet  a selymet megfesteni előre kontúrozott képeken. Persze ebbe én is beneveztem. (Most, hogy e blogbejegyzést írom, ha felpillantok, látom az ott festett selyemképemet.) Nagyon élveztem, hogy magam is megpróbálkozhattam vele... 

Több kiállításnak is biztosítottak helyet, s vásárolni is lehetett. (Növényeket, selyem sálat, édességeket, ékszereket, füstölőket,  és egyéb Távol-keleti csecsebescséket…) Érdekes előadások is elhangzottak például a keleti gyógymódokról, s a jógáról is.

Engem azonban a kultúrprogramok ragadtak magukkal. Soha nem láttam sem Thai Chi, sem indiai templomi táncbemutatót ezelőtt! A lenti lejátszási lista 3 rövid videója egy kis ízelítőt ad az ott látottakból.  Nekem egy kellemes nyári élmény volt. Nektek is jó szórakozást hozzá!

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

 

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!

 

 

 

 

Rinya családja 2.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Rinya családja 2.

 

  Rinya - Egy kutyus naplója (3.)

 

 

 

Be kell mutatnom Brúnót is. Ő egy berni pásztorkutya. Mikor még tényleg pici voltam, féltem tőle. Anya megnyugtatott.

- Nem kell tartanod tőle! Mikor először láttuk, akkora volt, mint te! Megneveltük őt a nénikéiddel, hogy tudja hol a helye. Ugyan most már nagy, és erős, de ennek szerencsére nincs a tudatában. Néha látogat csak ide.

Ma már jót lehet játszani vele is. Azért mindig figyelek, hogy vagy anya vagy a Gazdi ott legyen a közelben. Sosem lehet tudni, mikor világosodik meg Brúnó.

A családhoz tartoznak még a macskák is: Vénusz és KisJázmin. Lili néném egyáltalán nem szívleli őket. Úgyhogy külön is lakunk tőlük. A macskák ostobák. Nem tudom mi szüksége van a Gazdinak rájuk. Mikor 1,5 hónapos voltam, próbáltam játszani az egyikkel. Találkoztunk az udvaron. Barátságosan csóváltam a farkam, erre a bolondja, fújt, felborzolta a szőrét, s olyan lett, mint az üvegmosó kefe. Kicsit meg is karmolt. Vinnyogtam, s anya ott termett rögvest. Ez a szemetes edény mellett történt épp, a cica nagy szerencséjére, mert arra felugorva megúszta anyám „rendreutasítását”.

Élnek velünk halak is egy hatalmas vízzel teli üveg ládában, amit a Gazdi akváriumnak hív.

A képen, amit a Vörös ide szerkesztett, az anyukám is látszik. Meg hát én is ott vagyok, hisz ez a fotó a születésünk előtt pár nappal készült. Tudjátok a Vörös írja ezt a blogot rólam. Vörös nem a neve, hanem a hajszíne… Többet nem is kell róla tudnotok, mert én vagyok a főszereplő, s nem ő.

A halak, teljesen szükségtelen lények. Buták. Még a macskáknál is ostobábbak. Nem lehet játszani velük, nem lehet megkergetni, se megenni őket. A Gazdi szerint:

- Szépek. Megnyugtató nézegetni, ahogyan a növények közt cikáznak.

Hát, fura ízlése van a Gazdinak, annyi szent! Hát kell annál szebb látvány, mint egy kiskutya, akit lehet simogatni, fésülni, fürdetni. Például egy halat nem is lehet megfürdetni, se megfésülni, s nem lehet sétálni se vele. Nem úgy, mint velem… És semmit sem értenek meg!!! Abszolút semmit!!!!

Én megértem, ha mondanak nekem valamit, de csak akkor hallgatok a szóra, ha épp olyan a hangulatom. S hiába Rinya a nevem, tudjátok, - rinyálok a Gazdi szeretetéért - azért én egy afgán agár kiskutya vagyok…

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!