Rinya és a vihar

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

 

Rinya és a vihar

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója  (21.)

A kellemes napsütéshez hozzászoktunk a nagy sétákkal együtt. Klassz ez a tavasz dolog a sok színnel, s az új illattal. Úgy láttam, az emberek is vidámabbak. Örültem, hogy ez már így lesz mindig. De tévedtem…

Egyik késő délután, sokkal korábban sötétedett be, mint kellett volna. A Gazdi kirohant az udvarra, s összeszedte a kinti játékainkat, meg a sajátjait is. Az övéi egy kötélen lógtak, s szálltak a szélben. Igaz ezek most sokkal jobban verdestek a szárnyaikkal.

-         -     Jön a vihar! Összeszedem a ruhákat, mert pacallá ázhatnak. –szólt a Gazdi a NagyKékhez. -  Állj be a tető alá az autóval, mert ebből még jég is lehet!

NagyKék felpillantott az égre és indult is. Ezek szerint egyetérthetett a diagnózissal, mert egy szó nélkül tette. (Ne mondjátok meg senkinek, de néha túlzottan aggodalmaskodónak tartja a Gazdit.)

De ne lendüljünk át szó nélkül a fenti információkon: „ Jön a Vihar.” Na, még egy vendég! S a Gazdi láthatóan nem örül neki. S már tudja is az ajándék nevét, amit az hozni fog. S ez a jég. Hát, ha a Gazdi nem lelkesedik az érkezőért; én elkergetem, de az udvarra be nem engedem, az tuti!

A macskák már fenn ültek a kosárkájukban a fedett teraszon. A nénéimet és Anyát a NagyKék terelte be a házba. A Tesóm és én is elszaladtunk. Ugattunk, ahogy a torkunkon kifért. Lehet, így elijed az a Vihar. A szél már nagyon fújt. A tesóm nyakörvét elkapta a Gazdi. Berángatta a házba. Én kint maradtam a NagyKékkel. Még tett egy kísérletet a befogásomra, de nem járt sikerrel. Láttam, nagyon dühös. Legyintett. Bement a házba, mert eleredt az eső. A mormogását meghallottam. És meg is sértődhettem volna, mikor „idióta önfejű dögnek” nevezett. Miért nem érti, én csak a Gazdi érdekeit védem…

S akkor megtörtént… Eszembe jutott… Ilyet szilveszterkor láttam… Hatalmas villanások jelentek meg az égen, melyet robbanás kísért. A Vihart ünneplik tűzijátékkal az emberek? Akkor ennek miért nem örül a Gazdi? Hisz annak idején gyönyörködött benne. Igaz az ablakból. Lehet, onnan szebb? Összerezzentem, mert nekem akkor sem tetszett. Főleg a hangja nem. És most sem… Az ugatásom is elnyomta. Az eső egyre jobban hullott. Elbátortalanodtam. A bundácskám csupa víz lett. S ez a Vihar egyre félelmetesebb fényjeleségeket hozott magával, és ijesztő hangokat. Hol van ilyenkor Anya? És a Gazdi?

Szűkölni kezdtem. S már én is inkább az üvegajtó túloldalán ácsorognék. Kapartam a bejáratot. De úgy tűnt, nem hallják. Anya el kezdett ugatni, s ekkor előkerült a Gazdi is. Beengedett. Minden porcikámban reszkettem. Anya képen nyalt. Azt vártam, a Gazdi megszeretget, mert megpróbáltam védeni őt a váratlan, hívatlan vendégtől. Nem ez történt. Irtó dühösen ordibált velem.

-         -     Rinya, bolond vagy? Rohangálsz a szakadó esőben? Hogy nézel ki? Csupa sár a bundád! Tegnap fürödtél! – A nyakamnál elkapta a nyakörvet, és felrángatott az emeletre.

Anya, nyugtatott. Liliom néném, gúnyos mondatai csengtek a fülembe, miközben a fürdőszoba felé haladtunk.

-          -    Rinya, te tartod magad okos kutyusnak? Tökhülye vagy, édes lányom! A viharban, szélben, zuhogó esőben, villámlás és dörgés közepette kint pofázol az ég felé. Mit hittél? A vihar megijed a hangodtól?

A Gazdi megnyitotta a melegvíz csapját. Miközben csutakolt, folyamatosan korholt:

-         -     Rinya, ezt miért kellett? Nem csak mocskos lettél, meg is ijedtél. Mond, miért keveredsz ilyen bajba?

Ez nagyon fájt, és fel is dühített. Így életembe először visszaszóltam neki:

-          -    Te nem akartad a Vihart vendégül látni. Én csak a kedvedben akartam járni azzal, hogy elkergetem. Te a tűzijátékot nézted az ablakból, pedig jól tudod, félek tőle. Vizes lettem, és fáztam, s nem segítettél… És most ahelyett, hogy örülnél, hogy legalább megpróbáltam, leordítod nem csak a szőrt, de még a fülecskéimet is a fejemről…

Hüp, hüp… Sírtam egy kicsit. Persze, ráfogtam a szemembe belefolyó samponnak. Magam is meglepődtem a bátorságomon. Tisztában voltam vele, mit kockáztatok… Legközelebb velem mehet el az autó, és nélkülem térhet vissza… De a Gazdi megenyhült…

-        -      Jaj, Rinya! A vihar az nem egy vendég, hanem egy időjárási jelenség. A nagyszéllel, heves esőzéssel, villámlással és dörgéssel járó esőt hívják így. Senki sem képes megakadályozni az érkezését. S amit láttál, az nem tűzijáték, melyet az emberek hoznak létre a saját örömükre; hanem a vihar kísérőjelensége a villám és a dörgés. Ezt az emberek nagyobb része egyáltalán nem kedveli, pláne nem, ha jéggel ér ide, mely rengeteg kárt okoz…

S akkor meghallottam a folyamatos dobolást a tetőn. Ez a jégeső. A Gazdi előadást tartott nekem az időjárásról, a felhőkről, meg valami elektromos kisütésről… De azt már nem értettem… Meg nem is érdekelt nagyon… A sütésről az ínycsiklandó husiillat jutott az eszembe. De a történetben semmi finom ételről nem esett szó. De a lényeg: A Gazdi puszit nyomott az orrocskámra, s megértettem, minden rendben van…

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!