Macska a tetőn 2.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Macska a tetőn 2.

 

   Egy kép, mely több, mint amit látsz...  sorozat (5.) -  Elbeszélések sorozat (5.)

(Nos, a történet kitalált, s az előző "Macska a tetőn" sztori folytatása, nemcsak az elbeszélés sorozatot gyarapítom a mai bejegyzéssel...)

Elgondolkodtam Vica néni szavain. S szomorúnak találtam, amit hallottam, s egyben felemelőnek is…

Szomorú, hogy egy idős, nyilvánvalóan sokat megélt asszonynak a rokonaitól távol kellett egyedül meghalnia, s a lelkében lévő szeretetét egy macskára kellett fordítania. De felemelő, hogy egy állat ezt megérezte, s viszonozta…

E gondolataimat meg is osztottam. Vica néni rám meredt.

-         - Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. A rokonairól beszéltem az imént. Nálatok a városban előfordulhat, hogy teljesen egyedül marad valaki a bajában, de itt nem… Teca nem halt meg egyedül. Mikor lerobbant, én vittem át neki levest mindennap, a másik szomszéd ment el helyette a boltba, s valaki mindig vitt neki valamilyen más meleg ételt. A háziorvos kijárt hozzá rendszeresen. Cilut, a macskát is én etettem a végén. Azért is pártolt ide hozzám. Nem volt az utca kedvence finoman szólva sem Teca, de nem hagytuk magára. Ez itt nem szokás. 

Elméláztam a hallottakon. A városban egy társasházban lakók sem ismerik okvetlen egymást. Sokszor magam sem tudom ki él, vagy egyáltalán él-e valaki felettem. S miután nem ismerjük egymást, nem tudjuk, hogy bajban van-e a szomszédunk, amiben akár mi is tudunk könnyedén segíteni... Milyen szép is lenne, ha a városokban is kialakulnának ilyen szorosabb vagy lazább közösségek… 

-         -  S akkor felébredtél, hogy a kezed belelógott a bilibe!  –mondta apám, mikor elmeséltem e nap történetét, s a gondolataimat is neki… - Egy tetőn ücsörgő macskáról ez jut eszedbe: közösség, és gondoskodás??? Szállj le a földre! Az emberek rengeteget dolgoznak, hogy eltartsák a családjukat. Hazaérnek fáradtan. Ott a háztartás, meg a gyerekkel is foglalkozni kell… Magukra csukják a lakás ajtót. Nézik a televíziót, vagy lógnak a neten, ahogy te is, abban a pici időben, amit ébren töltenek el; vagy a barátaikkal beszélgetnek. Azt is inkább telefonon. Azt jó napot! Vagy inkább jóccakát, mert eltelt a nap, s aludni mennek…

Igen, ez is mind igaz… 

De azért nem szívfájdító, hogy a teremtés koronája idejutott? Hogy sokszor egy macskában több szeretet vélsz felfedezni, mint egy emberben…

Sokat gondolok azóta is Vica nénire és a macskáira, meg arra, hogy Cilu lejött-e már a tetőről… S persze végtelen empátiával figyelem az olyan egyedülálló embereket, akik egy vagy több állattal osztják meg az otthonukat. Hiszen ezeknek az embereknek az érzés, hogy szükség van még rájuk, s valaki igényli és viszonozza a szeretetüket, nagyon fontos. 

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

 

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!