Rinya és a látogatók

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Rinya és a látogatók

 

  Rinya - Egy kutyus naplója (9.)

Tudnotok kell, hogy 2 hetes korunk után folyamatosan jöttek idegen emberek hozzánk. Gazdi mindenkinek elújságolta, hogy megszülettünk. Persze, hogy kíváncsiak voltak ránk. A leggyakrabban azt hallottuk, hogy milyen cukik, vagy milyen aranyos kutyusok vagyunk. Kaptunk sok simogatást, meg sok nyaggatást, mert persze sosem tudták, mikor elég már belőlük.  

A Vörössel is így ismerkedtem meg. Jött simogatni, meg fotózni, meg videózni.  De nem adtam neki sok esélyt először.  Azt mondta később, hogy ennyi fejnélküli kutyát rég fényképezett már. Persze, kirohantunk a képből, mire kattintani akart.

Mindenki hozott játékot nekünk. Látnotok kellett volna a NagyKék tekintetét néha, mikor a sípoló, visító, röfögő figurákat nyüstöltük, s a hangjuktól zengett a ház! De pont ezt nem lehetett megunni! Nekünk. Őt egy idő után viszont irritálta…

Aztán jöttek emberek 2 nagy, s egy kicsi…  A kicsit a Gazdi gyereknek nevezte. Ők nem mentek el pár óra elteltével.  Ott maradtak éjszakára is. Ők adtak otthont a papánknak. Hihetetlen, de nem hozták magukkal, hogy legalább egyszer lássuk őt!

Mi nem zavartattuk magunkat, rohangáltunk, játszottunk, pisiltünk a nappali közepére, mint korábban. A szobatisztaság erényét nem gyakoroltuk még. 

Furcsa volt, hogy hosszasan nézegettek figyeltek s tapogattak, ölbe kaptak bennünket. De főleg a fiúkat. A lányok nem érdekelték annyira őket. Gondolkodtam is rajta, hogy mi ez a nemi megkülönböztetés?!  Egy kutyus hova forduljon, hogyha nemi megkülönböztetés éri, s őt nem szeretgetik, simogatják annyit?!

Aztán kiderült nemhogy nem hozták el a papát, hanem egyikünket –egy fiút- el akarják vinni. Noha szívesen megnéztem volna a papát, de azért jobb itt Anyánál a tesóimmal, meg a Gazdival. Választásuk a Vörös egyik kedvencére esett, akinek éppen ő volt a névadó szülője is. 

(Azért ironikus, hogy nem én voltam a Vörös második kedvence sem, hanem az egyetlen feketeszőrű tesóm. Mégis én lettem szerzőtársa. Ez utóbbit ő kikéri magának. Azt jegyezte meg, hogy legjobb esetben is a múzsája vagyok csak. Ez szerintem röhejes! Méghogy múzsa?! Egyáltalán mi a fene az?)

De elkalandoztam! 

A tesómtól a Gazdi hosszan búcsúzkodott. 

 

Anya is körbenyalogatta.

  

 

Mi csak később jöttünk rá, hogy eggyel kevesebben vagyunk. Először hiányzott egy picit, mert jókat játszottam vele. Aztán győzött a józan ész! Megértettem a Gazdi szeretete eggyel kevesebb felé oszlik. Tehát több marad nekem!

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

 

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!