Egy forró nyár Nizzában 2.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között! 
Előzmények: Egy forró nyár Nizzában 1.

 

Egy forró nyár Nizzában 2.

 

 

  Elbeszélések sorozat (10.)

Miért gondolják azt a pasik, hogy ha azt mondják szakításkor, „jobb lesz neked nélkülem”, az kevésbé fájdalmas, mintha megmondanák őszintén, „Találtam valaki mást! Szép volt! Jó volt! Ennyi volt! Nekem lesz jobb nélküled!” A tények nem változnak. Ők elmennek az új nőhöz, mi szétsírjuk a szemünket…

Nagyon nehezen álltam talpra. Nem engedtem egyetlen férfit olyan közel magamhoz, mint őt. Persze a barátaim próbáltak segíteni. Egy csomó tanácsot adtak a „ha leestél a lóról, rögtön vissza kell ülni rá”-tól kezdve a „minden férfi disznó, tojd le őket”-ig bezárólag…

Noha jó szándék vezette az ötletadókat, ha valakit ekkora csalódás ér, mint engem akkor, ezek a támogatások annyit érnek, mint vonatfütty az éjszakában. Elszállnak, s semmi nyomot nem hagynak…

Először arra gondoltam, a brit tehetségkutatót meg sem nézem. Nem érdekel… Persze, ez nem volt igaz. Kinek akarok hazudni? Magamnak? Aztán rájöttem, félek, meglátom a riválisomat… Mert biztos voltam benne, a hölgy szintén zenész… A kisördög győzött. Ő azt súgta: „Kárörvedhetsz, ha be sem jutnak, vagy kiesnek nagyon hamar!”

Ott ültem hát a televízió előtt. Jó pár rész lement, s nem tűntek fel. Aztán… Elállt a lélegzetem, mikor megpillantottam az exem és a társát. A lány gyönyörűen mosolygott. Kifejezetten csinos jószágnak tűnt. Hosszú szőke fürtjei röpdöstek a feje körül, ahogy mozgatta. A zsűri férfitagjaiban láthatóan kellemes benyomást keltett. Aztán elindult a produkció. No, azt nem kellett volna… A mini ruha, a tökéletes alak, itt már nem segített. Lehet, ideges volt, lehet, csak ennyi tellett, de nem kellett esztétának lenni, hogy a továbbjutástól nem kellett tartaniuk. Az ex fiúm hiába próbát korrigálni. Ezt nem lehetett… Buktak. S én még sem égtem a boldogságtól…

Eljött a nyár. Anyám ismét összeesküdött a nővérével. Szóval, irány Nizza. Az ötletet rémesnek találtam. Egyszer kimentem a partra. Oda, ahol találkoztam vele. Minden ráemlékeztetett. Nem bírtam ott maradni. Átautóztam Monacoba naponta. Ott jól eltöltöttem az időt... Lefestettem az öblöt a yachtokkal különböző fényviszonyok között. A Casino is a repertoárom részét képezte a pálmákkal és a szökőkutakkal… Körülvett a pompa, a csillogás, s engem a fájdalom marcangolt belülről. Hihetetlen, mennyire lerombolta az önbecsülésem ez a szakítás… Így éreztem magam pont!

Feltöltő:Borri62hu

Azért találkoztam valakivel, aki hatással bírt rám a jövőmet tekintve. Egy szakállas szalmakalapos pasi lépett hozzám. Megszemlélte a munkáim. Aztán tett egy javaslatot. „Miért nem fotózod le a tájat. Aztán a fényképről megfestheted akár télen otthonról is? Nem változnak a fényviszonyok.” Rámeredtem. Most tartsak neki előadást arról, hogy én nem csak a fényeket, színeket festem bele a képeimbe, hanem az érzéseimet is. Ha nem vak, láthatja, a nap vakítóan süt. A festményen, amin dolgozom, meg felhők kúsznak le a hegyről. Bár a hajók, az épületek ott állnak ahol a valóságban is… Azt megemlítettem, hogy a masinák nekem idegenek, sőt ősi ellenségeim… Ezen csodálkozott. Felajánlotta, megtanít az alapokra… Nem tudom, miért nem küldtem el a fenébe… De nem tettem. Megfordult a fejemben, a szándékaiban némi mögöttes tartalom is megbújhat.  Nyilvános helyeken találkoztunk. A rosszmájamat formalinba tettem. Összebarátkoztunk… Tudom, mire gondoltok… De semmi nem történt…

Párizsban élt ő is. Javasolta, legyek az asszisztense. Amíg, mint festőművész be nem futok. Akkor már sejtettem, még ez igen sokat fog váratni magára. Bár arra nagyobb téttel fogadtam volna, az én sorsom vonala és a siker olyanok, mint a párhuzamosok. A végtelenben találkoznak… A tanulmányaimat hivatalosan befejeztem. A képeimért a galériák tulajdonosai nem álltak sorba. Valami munkát úgyis kellett szereznem ősztől. Mély levegő… Miért is ne? Egy kis pénz sosem árt… Utána néztem a tagnak. Kiderült nem kell félnem tőle. Semmilyen vonatkozásban… Elég ismert volt ahhoz, hogy ne kockáztassa a karrierjét. Én meg nem voltam egy modellalkat sosem. Még megnyugtatóbb volt, mikor megismertem az élettársát… Aki nem egy nő volt…

Nem tudom, miért választott éppen engem. Azt állította, mert fantáziát látott bennem. A színlátásom izgalmas.  Ő, véleményem szerint, nem sokat nyert velem, én viszont rengeteget tanultam tőle… Felfoghatatlannak tűnt, miért fizet azért, hogy tanítson. Hivatalosan az asszisztenseként mutatott be mindenkinek, de a tanítványa voltam…

Aztán bevallotta… Beteg lett… S szeretné, ha én vinném tovább a szellemi örökségét. A tudása nem veszne el. Az én látásmódom hasonlít az övéhez. Ezt látta meg Monacoban a festményemen… Nem akartam elfogadni… Értettem, nem a vagyonáról beszélt. De megrettentett a felelősség… Próbált megnyugtatni. Pár napig felé sem mentem. Hiába telefonált. Aztán csak megkerestem… Kellett idő, mire megértettem, ez az én utam… S követtem azt… A festést nem hagytam abba. Csak nem az szerepelt az első helyen már…

A következő nyár megint Nizzába vitt. A mesterem ott bérelt ki egy kis villát. Én azonban a nénémnél laktam. Felvállalt ott egy divatfotózást. Aztán a természetfotózás rejtelmeit akarta megismertetni velem. S pont ezt a helyszínt választotta: A francia Riviérát. Nem értettem, miért kínoz ezzel, hisz jól tudta, - mert elmeséltem neki – milyen fájdalmasak az itteni emlékeim. Természetet fotózni meg éppen millió más helyen is lehet… Később esett le a tantusz…

 

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!