Egy forró nyár Nizzában 1.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Egy forró nyár Nizzában 1.

 

 

  Elbeszélések sorozat (9.)

Akkoriban Párizsban tanultam festészetet.  Nagy álmaim voltak, és még hatalmasabb reményeim. Önbizalmam az egekig ért. Hittem, én leszek az új Dali. Nem, nem szürrealista képeket festettem, de olyan sikeres szerettem volna lenni, mint ő.

Június közepén, a vizsgáim után arra gondoltam, egy kis pénzt kereshetnék portrék rajzolásával Párizs valamely turistalátványossága közelében. Első választásom a Montmartre-ra esett. A festők tere jó választásnak tűnt, de ott sok volt a konkurencia. Beláttam, sok babér ott nem teremne nekem. Ekkor jött a nagynéném meghívása, látogassam meg őt Nizzában…

Anyám nővére a télen sokat betegeskedett. Igazán nem szorult ápolásra. Pláne nem nyáron, de kapóra jött a kérése, hogy töltsem nála a nyarat, s fizet nekem egy kis házimunkáért. Szerintem összeesküdtem anyámmal. Pár hónapja estem át életem első szerelmi csalódásán is, s jobbnak látták, ha egy kis környezetváltozással ápolom a lelki bajaimat, mintha a fájdalmaimat konyakkal kezeltem volna továbbra is…

 Néhány további felvétel, és leírás itt található: http://fenykepsarkom.blogspot.hu/2013/04/nizza-tengerpartja-fotok-seaside-of.html

Nizza tengerpartja gyönyörű. A víz hihetetlen kék. Természetesen megihletett. Festettem pár képet a kikötőről. Még többet a Promenade des Anglais-ról. Az állványommal a virágpiac és a Negresco közötti partszakaszon parkoltam le. Kértem engedélyt a tevékenységhez. A képeimet kiraktam. Hátha valakinek megtetszik valamelyik, s megvásárolják. Titkon abban reménykedtem, hogy egy galéria tulajdonosa felfigyel a munkáimra, s kiállítást szervez nekem. A sétány ezen részét sokan látogatják. Itt találhatók a luxus szállodák strandjai is. Közel a főtér is, a Masséna tér. Szóval nem volt esélytelen a feltételezés, hogy találkozom valakivel.

 „Hát vigyázz, mit kívánsz!” –mondogatta a nagyanyám. Találkoztam is valakivel, de ő nem egy galéria tulajdonosa volt. A megismerkedésünk sem tűnt felhőtlennek… Egy farmernadrágos, kék pólóinges világosbarna hajú, őzike szemű fiú telepedett a közeli padra. Egy gitártokkal. Sajnos, nemcsak tok volt. Benne lapult a hangszer is. S elő is vette azt. Ettől lettem ideges. Pengette a húrokat. S énekelni is kezdett. Féltem, elűzi a nézelődőket…

 

 

Nagyon kedvesen, de határozottan megkértem, húzzon a fenébe el innen. S ne rontsa az üzletem. A következő párbeszédet folytattuk… Rám meredt. Ennél nagyobb csodálkozó szemeket nem is láttam…

 

 

-                    Ezeket a mázolmányokat árulod? S ebben zavar téged az én művészetem? Viccelsz? Anyám öreg perzsa macskája különb képet hozna össze a farkára kent festékkel, mit ezek itt.

 

-          Bocsáss meg! Rosszul értettem… Művészetet említettél azzal a nyávogással kapcsolatban? Tán anyád macskáját nyelted le? Vagy a gitártokba zártad szegényt?

 

-          Ha mindenképpen festékkel akarsz dolgozni, akkor inkább a haverom garázsát ajánlom vászonnak. Simán fehérre kellene csak pingálni, de az általad megvett festék se menjen pocsékba, gondolom, megengedi, hogy kenj vele valami mintát a falra. Jaj, nem jó ötlet! Ha a barátnője hazaér este, még frászt kapna tőle.

 

-           Szerintem meg lenn a parton kellene folytatnod áldásos tevékenységedet. Nagyon megköszönném! Ugyanis kiürülne a strand. Pánikszerűen rohannának fel ide az emberek. Hatásosabb lenne, mint egy cápatámadás.

 

 

Szó szót követett. S nem is csendben történt mindez. Körülálltak minket már. Én el kezdtem elemezni, s persze dicsérni valamelyik képemet. Megtapsoltak. Erre ő meg felkapta a gitárját s elénekelt egy rövid dalt. S ismét felhangzott a taps. Így elkelt egy festményem, s az ő dobozába is hullott némi pénz. Kifulladtunk. A tömeg eloszlott. Rám vigyorgott. Kezet nyújtott, bemutatkozott.

 

-          Látod, nem rontjuk egymás üzletét! Sőt! Holnap meg kellene ismételnünk egy másik szálloda strandjánál.

 

S így tettünk. Ezzel az előadással több pénzt kerestünk fél óra alatt, mint előtte egy hét alatt. S beszélgettünk. Jó humora volt. S én egyre kevésbé találtam a fül számára bántónak a dalait. Neki is egyre nézhetőbbek lettek a festményeim. Meghívott vacsorázni többször. Egyszerű, olcsó, de hangulatos helyekre mentünk. Először csak a kettőnk közti üzleti kapcsolatról cseréltünk eszmét. Később már az esti találkozások randevúkká váltak. Egymásba szerettünk.

 

 

Néha átmentünk Monacoba. Néha Cannes irányába indultunk. De nem jutottunk odáig csak néha… Hihetetlen rejtett kis öblökben kötöttünk ki. Bámultuk a vizet. A tenger halkan morajlott. A lágy hullámok kiszaladtak a partra és megcsókolták a talpunk. Romantikus volt, ahogy a hátunk mögötti hegyek lassan eltakarják a lenyugvó napot. S egyre sötétebb lett. Az öböl túloldalán pislákoltak a városka fényei. Lágyan megcsókolt. De nem állt meg itt…  A kapcsolatunk olyan forróvá vált, mint a dalban… 

 

 

 Feltöltő: Alma122509

Lassan véget ért a nyár. Nekem vissza kellett térni Párizsba. Neki maradnia kellett Nizzában. Féltem az elvállástól. A távkapcsolatokkal egyetlen barátomnak sem volt jó tapasztalata. De ő biztosított engem, nekünk sikerülni fog. S én hittem ebben… A technika is segített, hisz cseveghettünk az interneten. Láthattuk egymást a webkamerán keresztül, de az nem volt az igazi…

Reménykedtem, egyszer becsenget hozzám s azt mondja: „ Itt vagyok, s itt maradok veled örökre!” Nem vagyok liba. Tudtam, ez nem történik meg, de álmodoztam róla. S mégis…

Egy nap megjelent az ajtómban. Váratlanul. Meglepett. Lehajtotta a fejét. Tudtam, szakítani jött. Azt mondta, Londonba utazik. Találkozni akart velem. Ezért megy majd a Csalagúton keresztül, s nem repülővel. Mert úgy tisztességes, ha személyesen mesél a terveiről. Ott próbál szerencsét a brit tehetségkutatóban… A süket duma részleteit nem hagytam eljutni az agyamig. Hisz London éppen közelebb van Párizshoz, mint Nizza. Búcsúcsókot akart adni, de nem hagytam neki. Összetörte a szívem. Nem láttam a könnyeimtől, mikor csendben távozott. De a hangja hosszan csengett a fülemben…

-      

         -    Sosem felejtelek el! Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom… De jobb lesz neked, nélkülem… 

 

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!